Tanulmány: itt

Szerző

Tóth Sándor Máté

Cím

Pray György Historia regum Hungariae stirpis Austriacae című munkája és I. Ferdinánd magyar királlyá koronázása

Hivatkozás

A Magyarságkutató Intézet évkönyve, 2020. 561–580.
DOI: https://www.doi.org/10.53644/MKIE.2020.561

Absztrakt

Pray György Historia regum Hungariae című háromkötetes munkája 1801-ben jelent meg. Az első két kötet, amely Szent Istvántól II. Lajosig tárgyalja az ország történetét, voltaképpen a már 1763–1770 között kiadott Annalesek az összefoglalásai. A harmadik kötetben – amelyet 1799-ben önálló kötetként is publikált Historia regum Hungariae stirpis Austriacae címmel – viszont Pray először Mária Terézia uralkodásának végéig mutatja be az eseményeket.
A Historia keletkezéstörténete kellően feltárt, annak ellenére, hogy e munkának eddig sem modern kiadása, sem pedig fordítása nem készült. Akadnak azonban még olyan vitás kérdések, amelyek árnyalásra, továbbgondolásra érdemesek. Vajon Pray miért tett le arról, hogy egy alkotmánytörténeti művet írjon? Milyen történetszemléletet képvisel e munka, különösen a Habsburg uralkodókat bemutató harmadik kötet? Pray valóban csak az udvari érdekeket szolgálta vagy az udvari elvárásokat össze tudta egyeztetni a magyar „nemzeti” érdekekkel?

Kulcsszavak

barokk történetírás, neolatin, magyar királyok, Pray György, Habsburgok, I. Ferdinánd